VI. {Ha a fagy visszatér}
2018. november 28., szerda 12:35 • Hana0 komment
Ahoy!

Íme egy régi-régi versem, még szerintem 2013-ból, és közkívánatra ismét felbukkan ezen a blogon is. A farkasmániás korszakom fénykorában írtam, és nekem nagy kedvencem volt. Tetszett a hangulata. :D Remélem a ti tetszéseteket is elnyeri, olvassátok szeretettel! :3





Az erdő mélyén egy titok lappang,
ki oda belép  amúlt vizébe csobban.
Szomorú mesét regélnek a fák
néma ölelésbe vonja őket a táj.
A múlt hálója csüng a lombokon,
átível a sötét korokon.

A Hold lidérces fénye táncol a talajon,
újra ébren álmodom.
Vörös pókliliom nyílik a tavon, 
lábnyomok látszódnak a havon.
Halk dallamot sodor a szél,
történetet hoz, amit elregél.

Mikor az első hópehely lehull,
s az ősz színe fakul,
itt leszek újra.

A farkas alakja előtűnik,
a Hold ragyogásában fürdik.
Mancsa alatt ropog a hó,
suhan előre akár a szánkó.
Odalép a liliomhoz s leszakítja,
kristályos könnyét ráhullajtja,

Lassan kúszik az éjszaka,
lelkében dúl az élet vihara.
A barna farkas fejét hátraveti,
a Holdra üvölt, hangja szomorúsággal teli.

Eljövök hozzád ismét,
mikor újra tombol a tél,
itt leszek veled örökké,
amikor a fagy visszatér.



2013.tél

Címkék: